Zöld világ

Nagy bejelentések a Teslától, mégis zuhan az árfolyam

Nagy bejelentések a Teslától, mégis zuhan az árfolyam

Tegnap volt a Tesla nagy napja, a vállalat közgyűlést tartott, azt követően pedig a Battery Day-nek nevezett eseményre került sor, ahol a cég vezetői az akkumulátorgyártással kapcsolatban vázolták fel a jövőt. Az eseményen több izgalmas dolog - például 25 ezer dolláros, Autopilot rendszerrel ellátott elektromos autó, drasztikusan csökkenő akkumulátorár, jelentősen növekvő energiasűrűség, saját akkumulátorgyártás - is elhangzott, az új információk azonban nem nyugtatták meg a befektetőket, részben azért, mert vagy több év múlva eredményeket hozó fejlesztésekről, vagy pedig azért, mert túl általánosan megfogalmazott célokról van szó. A befektetők csalódottságát jól mutatja, hogy a Tesla piaci értéke több mint 50 milliárd dollárral csökkent, ami közel akkora, mint a Daimler teljes piaci kapitalizációja, de a Tesla tervei miatt esett az akkumulátorgyártók, így az LG Chem, a CATL és a Panasonic árfolyama is.

Az Airbusnál már tervezik a világ első klímasemleges, zéró emissziós repülőit

Az Airbusnál már tervezik a világ első klímasemleges, zéró emissziós repülőit

A francia repülőgépgyártó Airbus a napokban tette közzé három hidrogén meghajtású gépének részletes tervét, előreláthatólag 2035-ben kerülnek majd bevezetésre a klímasemleges repülők. A három modell bár méretben és stílusban különbözik, de mind nulla károsanyag-kibocsátással fognak üzemelni, a fő hajtóerejük a hidrogén lesz.

A Tesla vezére üzent a világnak - Megijedtek a befektetők

A Tesla vezére üzent a világnak - Megijedtek a befektetők

Elon Musk "kedélynyugtató" tweetjeinek hatására jelentőset esett a Tesla árfolyama a tegnapi kereskedés utáni órákban. A cégvezér elmondása szerint a mai Battery Dayen tett bejelentések csak a hosszú távú célokra lesznek hatással, a nagy volumenű gyártással 2022-ig várni kell.

Itt a Tesla-őrület egyik nagy nyertese: 100 millió dollárt keresett a ralin

Itt a Tesla-őrület egyik nagy nyertese: 100 millió dollárt keresett a ralin

2020-ban több, mint 400 százalékos árfolyamemelkedésen van túl a Tesla, számos befektető tudott óriási profitot realizálni az elektromosautó-gyártóba tett befektetésén. A Tesla teljesítményének köszönhetően a hedge fundok és a nagy befektetési vállalatok is nagy mértékben tudták növelni portfólióik értékét, a Goldman Sachs is keresett a ralin.

Történetének egyik legnagyobb átalakítására készül a Shell

Történetének egyik legnagyobb átalakítására készül a Shell

A Shell nagyon komoly vállalati átalakításokra készül, és a nagyívű projekt keretében a megújuló energiák, illetve a villamosenergia-piac felé mozdulna el. Ezzel párhuzamosan a kutatás-termelés üzletágának kiadásait legalább harmadával csökkentené a működési és beruházási költségek lefaragásával.

Azonnali hatállyal távozik a csalással vádolt Nikola alapító-ügyvezetője

Azonnali hatállyal távozik a csalással vádolt Nikola alapító-ügyvezetője

Az elektromos teherautók gyártását tervező Nikola váratlanul bejelentette, hogy alapító-ügyvezetője, Trevor Milton azonnali hatállyal távozik a vállalat éléről. A vállalat igazgatótanácsa elfogadta a lemondását és helyét Stephen Girsky igazgatósági tag veszi át, aki korábban a GM ügyvezetője is volt.

Rá kell kapcsolni a nap- és szélenergia beruházásokkal, hogy legyen esély elkerülni a legrosszabbat

Rá kell kapcsolni a nap- és szélenergia beruházásokkal, hogy legyen esély elkerülni a legrosszabbat

A világnak egyszerűen muszáj megszüntetnie a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-re; a jó hír, hogy egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, a kevésbé jó hír az, hogy ehhez őrületesen nagy összeg, mintegy 1000-2000 milliárd dollár többlet beruházására lenne szükség a következő évek mindegyikében. A 2020-as évtizedben való cselekvés pedig döntő fontosságú lesz a 2050-es cél elérhetősége szempontjából - áll a világ 45 meghatározó energiatermelőjét, nagy energiafogyasztású iparvállalatát, pénzintézeteket, illetve energia- és klímaügyi szakértőket tömörítő Energy Transitions Commission (ETC) nevű együttműködési szervezet új jelentésében.

Bírja a legújabb Tesla a terepezést? Persze, egy kis átalakítással

Bírja a legújabb Tesla a terepezést? Persze, egy kis átalakítással

A városi terepjárók, mint ahogy azt a nevük is sugallja, elsősorban aszfaltozott útra valók, de néhány modell meglepően jól teljesít terepen is. Egy Tesla-tulajdonos úgy döntött, megnézi, hogy a Tesla Model Y mit tud városi autók számára extrém körülmények között, mély sárban, meredek emelkedőkön, csúszós talajon.

Máris csaknem tele vannak a magyar gáztárolók

Máris csaknem tele vannak a magyar gáztárolók

Időraányosan a tavalyi rekordévnél is több földgáz van már a magyarországi gáztárolókban, amelyek így máris csaknem teljesen tele vannak. A tárolók készletszintje 6,2 milliárd köbméteren, több mint 96 százalékos töltöttségen állt szeptember 15-én a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tájékoztatása szerint.

"Hiba volt eladni a Tesla-részvényeket, már megbántam"

A Tesla árfolyama több mint 400 százalékot szárnyalt idén, számos befektető óriási profitot tudott realizálni az elektromosautó-gyártóba tett befektetésén. Ezzel szemben akadnak befektetők, akik túl korán szálltak ki, és átkozzák a napot, amikor túl korán szabadultak Tesla papírjaiktól, többek között a Fidelity sztármenedzsere, Will Danoff is közéjük tartozik.

Bemutatta az EU az éghajlatvédelmi tervét

Bemutatta az EU az éghajlatvédelmi tervét

Az Európai Bizottság csütörtökön bemutatta 2030-ig megvalósítandó új éghajlatvédelmi tervét, amely a korábbi elképzelésekben szereplő 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Európai Unióban.

A koronavírus-járvánnyal véget érhetett az olaj nagy korszaka is

A koronavírus-járvánnyal véget érhetett az olaj nagy korszaka is

A globális olajkereslet jó eséllyel már soha nem tér vissza a koronavírus-válság előtti szintekre a BP szerint. A vállalat ezzel az első olyan nagy olajtársaság, amely szerint az olaj iránti kereslet növekedése véget érhetett, ugyanakkor más vélemények szerint a növekedés korszaka még akár több mint egy évtizedig is tarthat.

Elbukta a világ az egyik legfontosabb vizsgáját

Elbukta a világ az egyik legfontosabb vizsgáját

Az utóbbi évtized globális erőfeszítései a Föld eltűnő fajainak és hanyatló ökoszisztémáinak megmentésére többnyire megbicsaklottak, a sérülékeny élőhelyek, köztük a korallzátonyok és a trópusi őserdők nagyobb bajban vannak, mint valaha - figyelmeztettek az ENSZ számára készített jelentésükben kedden a kutatók.

Globális felmelegedés: forró augusztusa volt a Földnek

Globális felmelegedés: forró augusztusa volt a Földnek

A világ második legmelegebb augusztusa és harmadik legmelegebb nyara volt az idei a rendszeres mérések 1880-as kezdete óta az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) közlése szerint. Az északi félteke számára viszont ez volt a legmelegebb nyár az európai klímafigyelő program, a Copernicus 1979-es indulása óta.

Az évszázad csalása a Tesla kihívója? A cég cáfol, a felügyelet vizsgálódik

Az évszázad csalása a Tesla kihívója? A cég cáfol, a felügyelet vizsgálódik

A Nikolát még a múlt héten vádolta meg a tőzsdei cégek shortolására specializálódott Hindenburg Research, amely hosszabb elemzést tett közzé, melyben több ponton is csalással vádolták meg a Nikolát. A cég most közleményben válaszolt a vádakra és igyekszik tételesen cáfolni azokat. Az amerikai tőzsdefelügyelet is vizsgálatot indított az ügyben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.